Örömmel kezdeni a tanulást!

Az öröm képességét az édesanyám oltotta belém nagy szerencsémre és egyszersmind programommá tette az életemben, majd a tanítói működésemben is, a tudatos keresést, a mindennapok örömét megkeresni, ha sokszor nagyon megküzdve is érte, de mindenképpen megszerezni.

Hol is találhatna az ember igazi örömforrásokra, ha nem a gyerekek közelében?

Igen ott. Csak a lépéseket kell nagyon tudatosan megválasztani, és meg is lépni hozzájuk.

Korán figyelmes lettem a gyerekek kereső mozdulataira, amelyekkel a környező világot mérik fel, gyűjtik be maguknak. Utánuk iramodtam, ellestem tőlük ügyes módszereiket. Ezeket használva szerveztem, építkeztem a gyerekek érdeklődésének irányát figyelve. Közben megteremtődött a saját tanítási céljaimnak megfelelő szellemi és fizikai tér, az igazi teremtő, érlelő közeg. Évek folyamán aztán egyre biztosabb, határozottabb lettem a gyerekekhez idomulásomban.

Az első hetekben az óvodai foglalkozásokat folytatom,hogy az ismert játékokkal, dalokkal, versekkel, mesékkel biztonságba helyezzem, biztonságban tartsam a gyerekeket. Mondhatnám úgy, hogy szíves "adó-helyzetbe" hozom őket, tehát szívesen énekelnek, mesélnek, boldogan végeznek el feladatokat, megértik és követik a szervező utasításaimat. A fő célom ezzel az, hogy közben megszerezzem, begyűjtsem magamnak, minden gyerekről külön - külön az a tudást, hogy ki - ki hol tart. Eddigi életében mi érdekelte, mit keresett és mit talált meg eddig már? E megfigyelés segít abban, hogy tudjam, honnan kell terveznem a további lépéseket, amelyeknek minden gyereknél az adott napra kell megfelelniük.

A mozgékonyságukkal is jól sáfárkodom, célt, tervet, feladatot rendelek hozzá. Terelem, hogy az aktivitásukat is megőrizhessem ezzel. Figyelek a helyváltoztatás gyakoriságára is, hogy a figyelmüket ezzel is frissítsem, megtarthassam.

Tehát a kutató tevékenységüket, kereső eljárásaikat jól megfigyelve, átmentem azt, iskolai munkává teszem, és olyan problémahelyzeteket teremtek meg hozzájuk, amelyekben a fantáziájukat foglalkoztatom, mesélőkedvüket őrzöm, folyamatos tevékenységet ösztönzök náluk.

Egyik tevékenység átmegy a másikba, a feladatokat már ők is formálják. Nyílt légkörben folyik a munka, minden gyerek a maga ötletét, gondolatát, mozdulatát adhatja hozzá. Ha úgy mozdulhat, ahogy ő tud, akkor egyre inkább besimul a saját színeivel az együttes nagy munkába. Egy idő után a gyerekek aktivitása egy szép folyamatot képez, amely cselekvésláncot én karmesterként irányítok. Az egyéni " szólamokat" illesztgetem egymáshoz, hogy minél eredményesebb lehessen a gyerekek igyekezete. Nagyon nagy örömöm az, hogy már úgyszólván minden mozdulatukat folytatni tudom, a legbátortalanabb, éretlenebb ötletet is haszonba fordítok. Szerencsés az a tanító, aki a "gyerekit" átmentette felnőtt korába, mert ennek segítségével át tudja élni a gyerekekben lejátszódó érzelmeket, megfontolásokat, gondolatokat.

A tanulás és a kiművelődés szempontjából fontosak ezek a kezdő lépések, mert közben:

- alkotó örömök érik az első próbálkozásainál, hiszen azt adhatja, ami az övé,

- minden arrafelé viszi, hogy a saját adottságaival, saját erőivel ismerkedjen,

és az őt körülvevő gyerekcsoport pedig hitelesíti, visszaigazolja tapasztalatait.

Így halad aztán nap mint nap az önállósodás felé. Először az én mozdulataim fontosak a számukra, azokat utánozzák, aztán egyre inkább színezik az ő saját aktivitásukkal, ötleteikkel, amelyeket meg is valósíthatnak. Önnevelési folyamat részei ezek, amelyek egyben a közösségi alkalmazkodást, az önértékelést, önállósodást növelik.

Ezekért az alkotó örömökért indulnak a gyerekek mindennap jókedvvel az iskolába. Ezek telítik meg náluk jó tartalommal az iskola fogalmát. Az együtt keresések és a küzdelmes próbálkozások, megvalósítások a tanulás sokféle változatát mutatják, rögzítik.

Így lesz az óvodai mondókából hamarosan" matematikai stratégia", amelyeket már egyre komolyabb megbeszélések, apró viták követnek. A mesébe foglalt logikai feladat kedvükre való, s ha a meséje érdekesebb is még,- szerencsére, koruknál fogva arra figyelnek még elsősorban-, a spontán beszélgetésükben kedvesen halad a feladat a megoldás felé. A legjobb alkalmak ezek a gyerekek megszólaltatására. Minta a véleményük megformálására, amely a négy alapozó év alatt a jó szokások egyikévé erősödik.

A népdalok, a népjátékok sora a könnyed, a szíves szövegtanuláshoz vezetnek.

A versek, mesék dramatizálása a tér megismerése, jó használata mellett, a fantázia ébrentartásával is, a fogalmazást készíti, alapozza.

Ma már a gondolkodás jó szokássá fejlesztésével adhatjuk a legtöbbet a gyerekek számára. A tevékenykedő gyerekcsoport a gondolatok sokszorosát képes feldolgozni.

Ha korán rászokik egy probléma sokféle megközelítésére, az a tanuláson túl a társas érintkezésében, társaskapcsolatában is megmutatkozik, és a konfliktus helyzetek kezelésére is többféle jó megoldást sugall.

Különféle csoportosításban jó egymáshoz rendelni a gyerekeket, mert sokféle nevelési helyzetet teremthetünk meg vele, például :

- a spontán rendeződésnek, a választott társak csoportjának, az induló elhelyezkedésnél van érvénye,

- lehet szempont a segítő csoportosulás, ahol a társak megválasztásával a saját kívánsága teljesülhet a gyerekeknek,

- csoportosulunk adottságnak, érdeklődésnek megfelelően is, ha a szárnyalás éppen a cél,

- jó hatású egyszer-egyszer, ha az egymáshoz nem teljesen jól viszonyuló gyerekek jutnak egy körbe.

A frontális formát egy új munka első megközelítésére alkalmazom. Nagyon régen rádöbbentem, hogy differenciálni ebben a munkaformában is lehet. És az egész gyerekcsoport közös gondolkodásának első megnyilvánulása egy új témakörben, a differenciálás sokféle megválasztásának lehetőségét segítheti elő a továbbiakban.

Az együttélés szabályrendszerét sose tévesztettem szem elől, bár sokat vádoltak az ellenkezőjével. Karácsony Sándort próbáltam követni a "kiművelés" szép fogalmának kiteljesítésével a mindennapokban. A családokból érkező jó üzenetek mindegyikét felhasználtam, kamatoztatni kívántam.

Vallom, hogy a legnagyobb szeretettel lehet és kell határozott irányt mutatni, tartani szülőként, anyaként élve együtt a gyerekekkel, amelynek egyre nagyobb szükségét látom elbizonytalanodó, ki tudja hová siető világunkban.

Jó lenne, illene is felsorolni, ki mindenkit találtam meg a tanításra készülő, majd a későbbi években, akik sok mindenben segítették tudatosodni a lépéseimet. Hosszú idő kellene hozzá!

Többek között rábukkantam, majd örömmel meg is tartottam Erika Landau érdekes hasonlatát, aki a tanító és a gyerek kapcsolatát "áramkörnek" képzeli, mely áramkört akkor működtetjük jól, ha azt" az adás őszintesége" és "az elfogadás szabadsága" jellemzi.

A belső öröm fontosságát, az örömmel jutalmazott munka értékét Barkóczi Ilona- Putnoki Jenő Tanulás és motiváció c. könyvéből kölcsönöztem fiatal tanító koromban és igyekeztem feldolgozni azt, bár az akkori 58-as létszámú tantestületem nem értett velem egyet ebben.

Régóta és ma is bátran vallom, hogy a tanítónak éppolyan szüksége van rá, mint a gyerekeknek, hogy a munkája fölött érzett öröm vigye nap mint nap a gyerekek közé.

Az, hogy pont 20 évvel ezelőtt iskolát alapíthattam, nagy szerencséje az életemnek, melyben éppen az örömbeli iskolai életet kívántam megmutatni. Negyven tanévet tanítottam nyitott ajtóknál, amelyeken sokan betaláltak már a kezdetekkor a Váli úti iskolában is.

A finn tanítók Varga Tamás matematika-módszertanáért jönnek gyakorta hazánkba. Májusban faggattam őket a tanítási eredményeik mindenki által ismert magas fokáról. Egyértelműen az alsófokú iskola sikeres reformjával indokolják.

Végül egy kép: A tizedik éve hatosztály után továbbhaladó osztályommal- saját szervezésükben - két napot voltunk együtt vidéken. 22 évesek most. Együtt kívánták az elmúlt éveket felidézni, végigmesélni. Az első énektől a hatodik év kórusműveiig elénekeltünk mindent, kívánságukra, hajnali öt óráig, tűz mellett. Kedves élményeket soroltak vég nélkül.

Már majdnem mind a helyén van a 27 gyerek közül, néhányuknál, saját maguk keresése miatt, egy-két évet csúszik a tanulmányok befejezése.

A régebbiek mindegyikéről tudok, kevés híján mindegyikkel találkoztam felnőttként.

Érdemes volt négy évtizeden keresztül örömmel sietni az iskolába, és ott boldogan élni együtt a gyerekekkel!

Winkler Márta